A Hely

A Hely

A "Hely" alapvetően a Balaton-felvidéken található, Dörgicse felett, közigazgatásilag Balatoncsicsóhoz tartozik. Érdekes felállás, hogy a faluközpontot is magába foglaló közigazgatási egységgel nem határos, amolyan kis sziget. Ez a helyzet úgy alakult ki, hogy eredetileg ez egy Herend nevű kis falu határa volt, amit a királyi solymászok laktak. A település a török korban elpusztult, aztán nem is népesedett be újra, mint számos más kis falu a környéken. Az egykori herendi templom egyik sarka még mementóként megtalálható a Lencse-hegy erdejében.

A szőlő a Szent György-hegy dűlő felső részében található, ami némi félreértésre adhat okot, ugyanis semmi köze a borrajongók által ismert Szent György-hegyhez. Szokták Kis Szent György-hegynek is említeni, de környékbeliek a kis jelzőt nem használják.

A Jóisten is szőlőtermelésre teremtette, ami mostanság némileg változóban van, a klíma melegedése okán. Állítólag már nem az ilyen, szinte 100%-ban déli kitettségű dűlők a menők, de hát mi már csak itt vagyunk, ebből próbáljuk kihozni a legjobbat.

Egyébiránt történelmi, kiemelt fontosságú dűlő, ami már Lóczy Lajos 1920-as térképén is a legjobb szőlőtermő területek közé került.